2021. október 20., szerda
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 04. 20.

Témák:

– Hamarosan újra főszerepet kap a pálinka Gyulán. Megkezdődött a nevezés a Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat versenyére.

– Mérsékelt koncentráció mellett stagnáló tendenciát mutat a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben Békéscsabán. Kedden a korábbi napokhoz képest kisebb mértékben emelkedett az új fertőzöttek száma. A járványhoz kapcsolódó hír, hogy Gyulán a vendéglátó teraszok után továbbra sem kell közterület-használati díjat fizetni, engedélyt viszont kérni kell.

– Díjazták a tavalyi Diákolimpia szezon legeredményesebb iskoláit, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium pedig a három legaktívabb iskola között szerepelt. A koronavírus-járvány miatt a döntők sajnos nem fejeződtek be, a felkészülést is díjazva azonban ezen eredmények alapján is eredményt hirdettek.

– Idén is megrendezik a Nagy Olvasási Kihívást. 2021-ben keményebb próba vár az olvasókra.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021. 10. 14.

Témák: – Fürdővárosi cég által előállított produktum nyert a napokban rangos elismerést. A Gyulai Pálinka …