2024. április 19., péntek
FONTOS

Idén is megrendezik a Nagy Olvasási Kihívást

Idén is megrendezi a Nagy Olvasási Kihívást a Mogyoróssy János Városi Könyvtár.

A hosszú kényszerszünetet miatt idén nem tudták februárban elindítani a játékot. Az előző évektől eltérően idén nem 25, hanem 20 tételes olvasási listát állítottak össze a szervezők. A könnyítés nehezítéssel is járt, mert ugyan rövidebb a lista, annál nehezebb tételek kerültek bele.

A tételek között szerepel majd többek között olyan is, ahol egy olyan könyvet kell elolvasni, mely az internet és az okostelefonok korában játszódik, és használják is azokat, vagy amelynek borítóján víz található. Emellett lehet egy olyan könyv, melyben nincsenek fejezetek, vagy amely 2021-ben jelent meg. A Nagy Olvasási Kihívásra elsődlegesen telefonon, vagy e-mailben lehet jelentkezni.

A Nagy Olvasási Kihívást közel 6 éve rendezik meg a könyvtárban. Idén is nagy érdeklődés övezte az eseményt, már február előtt kérdezték az olvasók, hogy mikor lehet nevezni. Akik nehezen találnak maguknak olvasnivalót, ők könnyen elfogadják, hogyha ajánlanak nekik könyveket a könyvtárosok. A játék során olyan különleges kötetekkel, írásokkal találkozhatnak a résztvevők, melyek nem biztos, hogy érdekelnék őket. Két évvel ezelőtt jelentkeztek a legtöbben, amikor közel 60 résztvevő teljesítette a 25 tételes kihívást.

Az olvasási kihívást idén november 30-ig kell teljesíteni.

Nézze meg ezt is:

133 bonbont bírált a szakmai zsűri Gyulán

  2023-ban hívták életre először azt a bonbon versenyt, mely a májusi pálinkafesztivál egyik fontos …