2021. október 16., szombat
FONTOS

Uniós forrásból épülhet körforgalom a megújuló vasútállomás előtt

Hamarosan elkezdődhet a gyulai vasútállomás felújítása, ehhez pedig a környezet rendbetétele is kiemelt fontosságú.

Európai Uniós forrásból létesülhet körforgalom az épület előtt, erről korábban sajtótájékoztatón beszéltek, valamint Kónya István alpolgármester is kiemelte 3Téma című műsorunkban.

A 2021-27-es pályázati ciklusban jelentősen többet költhetnek el fejlesztésekre, mint a korábbi ciklusban, Gyulán az említett projekt mellett további útfelújításokat, kerékpárutakat, csapadékvíz-elvezető rendszereket terveznek, de szerepel az elképzelések között a zöld város program is.

Jelentős átalakulás zajlik a gyulai sporttelepen, ezt mutatja a nemrég munkába állt, megújult géppark is. A pályázati forrás segítségével megvásárolt eszközöknek köszönhetően korszerű és kiváló minőségű talaj biztosítható a sportoláshoz. Kónya István a fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, következhet egy újabb lépcsőfok a korszerűsítésben, jelenleg pedig a salakmotor pálya területén található futballpálya, valamint a centerpálya automata öntözőrendszer kiépítésén dolgoznak.

3Téma című műsorunkban egy új turisztikai irányvonalról is szó esett, mely nem más, mint a horgászturizmus. Kónya István a gyulai civil szervezetek és horgászegyesületek munkájára hívta fel a figyelmet, nekik köszönhetően ugyanis több helyi horgászterület is megszépült, mely növelheti a sporthorgászat és a szabadidős sport vonzerejét.

Nézze meg ezt is:

Szüreti forgatagot tartottak a Vigadónál

  A hétvégén megtartották a már hagyománynak számító Szüreti forgatagot, a Göndöcs kertben. A szervezők …