2025. március 24., hétfő
FONTOS

40 ezer tő egynyári virágot osztanak szét 2021 tavaszán

Idén is regisztrálhatnak a gyulaiak a virágosztásra, körzetenként eltérő időpontban fogják szétosztani az egynyári növényeket.

A városban jövő héten hétfőn, kedden és szerdán már el is kezdődik az ezzel kapcsolatos munka a törökzugi fiókkönyvtárnál és a Civil Szolgáltató Központnál. Az idei évben a járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon jutnak el a virágok a családokhoz, a regisztrációt követően a kijelölt helyszínre kell elmenni értük.

A város többi részén is fokozatosan lehet keresni a postaládákban a szórólapokat, ahol leírják a regisztráció pontos menetét és az azt követően szükséges teendőket is. Ezeken a szórólapokon lesz látható az adott helyszín és a lehetséges időpont is.

Kónya István hozzátette, azt kérik az érintettektől, hogy ápolják, gondozzák majd a növényeket és lehetőség szerint épület elé, közterületre ültessék el a virágokat, hogy ezzel is szépítsék a város utcáit.

Nézze meg ezt is:

Gyulai ezüstérem a Közgazdasági Diákolimpia döntőjében

Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2025-ös versenyét …