2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Megszűnt az intézmény elhagyási és látogatási tilalom a lakásotthonokban

Április 19-én szűnt meg az intézmény elhagyási és látogatási tilalom a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató 37 lakásotthonában.

A március 8-án kezdődő korlátozást az országos tisztifőorvos rendelte el. Ekkor átmenetileg módosították a nevelőszülőknél, valamint a lakásotthonokban élő gyerekek kapcsolattartását vérszerinti családjukkal, ők ez idő alatt online beszélgettek szüleikkel, rokonaikkal. A lakásotthonokban élők már várták, hogy véget érjen a tilalom.

Az általunk megkérdezett, gyulai lakásotthonban nevelkedő két fiatal arra a kérdésre, hogy mi lesz az első dolguk a tilalom feloldása után, azt a választ adták, hogy hazamennek kapcsolattartásra. A gyermekvédelmi gondoskodásban élők, ahogy mindenki más, nehezen viselték a kijárási tilalmat. A szolgáltató munkatársai mindent megtettek azért, hogy a bent töltött idő tartalmas legyen. A fiatalok minden percét igyekeztek lekötni többek között sporttal, közös foglalkozásokkal.

Az elmúlt időszakban is betartottak minden járványügyi intézkedést úgy a szakemberek, mint a lakásotthonokban élő gyermekek.

A lakásotthonokban élők már újra kijárhatnak, ezért továbbra is betartják minden egységükben a járványügyi eljárásrendet. A nevelőszülőknél és a lakásotthonokban élő fiatalok pedig mostantól – természetesen a szabályokat figyelembe véve – ismét személyesen találkozhatnak vérszerinti szüleikkel, családjukkal.

Nézze meg ezt is:

A nyugdíjas közösségek ereje

A napjainkban is aktív KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub Gyula egyik legrégebben alakult nyugdíjas szervezete. Egykor alapítótagként, …