Egész télen gondoskodott a hajléktalanokról a szegedi Karitász

Jó szó és élelmiszer

Bár az önkéntes segítők úgy gondolják, csepp a tengerben az a törődés, amit nyújtanak, mégis fontos része a szegedi hajléktalanok ellátásának az Egyházmegyei Karitász Szent Erzsébet-teajárata.

A csaknem negyedszázada útjára indított akció során a téli hónapokban heti rendszerességgel látogatják az utcán élőket. Most a járványügyi intézkedések miatt zárt rendszerben előállított élelmiszert: vitaminos italokat és konzerveket kapnak a hajléktalanok. Kárpáti Zoltánt, a megyei Karitász iroda munkatársát elkísértük egyik útjára a krízisidőszak végén.

Zoltán októbertől márciusig minden szerda délután – ahogy most is –, általában húsz táskával indul útnak. Az egyik megállója egy újszegedi telek, ahol barátságos emberpár fogadja őt a fából, nylon darabokból összetákolt, palatetős hajlékuk előtt. A karitász munkatársa rendszeresen útba ejti a hajléktalan pár újszegedi „otthonát”. A lak melletti állványon tisztára mosott edények sorakoznak, a körülményekhez képest rendezett a környezet. A maszkot viselő „házigazdák” most is jó szívvel veszik a segítséget. A karitász csomagjában ezúttal ételkonzervek, szalámi és májkrém, valamint immunerősítő ital lapul, a közelgő húsvéti ünnep miatt a megszokottnál gazdagabb az ajándék. Az adomány átadása mellett arra is szakítanak időt, hogy pár szót váltsanak.

A következő helyszín felé haladva Zoltán a járat múltjáról mesél. Mint elmondja, a korábbi években gyűjtőpontokon találkoztak a hajléktalanokkal – itt kínálták nekik a zsíros kenyeret és a meleg teát. Akkor több időt tudtak együtt tölteni, miközben a rászorulók ettek-ittak, az önkéntesek beszélgettek velük.

A gyülekezés korlátozása miatt azonban változtatni kellett, és a gondoskodásnak azt a formáját alkalmazták ezen a télen, hogy személyesen keresték fel a hajléktalanokat ott, ahol élnek, a szabad ég alatt. Konzervet és üdítőt, valamint szükség szerint meleg ruhát, takarókat, alkalmanként maszkokat, szappant, gyertyákat vittek nekik.

Zoltán elmondása szerint a mostani télen viszonylag sokan „költöztek be” a hajléktalanszállóra, csak a kemény mag maradt az utcán. Ők azonban – annak ellenére, hogy több helyen is van Szegeden naponta melegétel-osztás –, számítanak erre a segítségre. Tudják, hogy rendszeresen lehet találkozni a karitász munkatársaival, önkénteseivel. Ilyenkor mondják el, kinek mire lenne szüksége a hétköznapokban, vagy a hideg ellen.

– Ruhát keddenként osztunk az Alföldi utcai raktárban, oda szoktam elhívni azokat, akiknek meleg holmi kell. Ha takaró hiányzik valakinek, a következő heti teajárat alkalmával viszek neki – mondja, majd arról is szót ejt, miért kerültek utcára ezek az emberek. – Legtöbben arról számoltak be, hogy a banki hitel miatt kerültek nehéz helyzetbe, ami után vagy a szállón, vagy az utcán kötöttek ki. Van köztük idős és fiatalabb egyaránt. Én találkoztam köztük egy mérnök emberrel is, aki jól beszél angolul. Azt mondta, annyi adóssága van, hogy ha dolgozna és lenne fizetése, nem maradna pénze.

– Érezzük, hogy ez a segítség egy csepp a tengerben, de ami miatt mégis fontosnak tartjuk ezt a járatot az az,  hogy a csekély adományon túl a kapott jó szó, emberi odafordulás is reményt adhat a társadalom peremére került embereknek – mondja Kothencz János, a karitász egyházmegyei koordinátora. Hozzátette: az, hogy az 1997. november 19-én, Szent Erzsébet napján indult szolgálatuk ma is rendszeres, azt igazolja, hogy minden időben akadnak embertársak, akiknek szüksége van a gondviselésre, a szó profán és szakrális értelmében is.

– Önkénteseink és munkatársaink a szónak ezt a két jelentését kapcsolják össze, ezzel a segítségadással. A teajárat programban, a korábbi években számos fiatal vett részt, ők készítették elő a zsíros kenyeret és a teát. Ha elmúlik a járványhelyzet, visszavárjuk az egyetemista segítőket, és új önkénteseket is hívunk a csapatunkba! Jelentkezni a Katolikus Karitász szegedi irodájában, a Csongor téren lehet – mondja a szociális szakember.