

Békés megyében 2021. április 24-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.
Újkígyóson, az Újköz utca és a Kossuth utca kereszteződésében 9 óra 30 perc körül összeütközött két személygépkocsi.
A balesetben az egyik jármű vezetője súlyosan, hárman pedig könnyebben megsérültek.
Vésztőn, a Várkonyi utca és a Rákóczi utca találkozásánál 16 óra 30 perc körül egy férfi kerékpárjával nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő autónak és összeütköztek.
A kétkerekű csomagtartóján egy lány is utazott, mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.
Fél órával később Békéscsabán, a Magyar utca melletti kerékpárúton közlekedett biciklijével a gyanú szerint egy ittas férfi, aki egyensúlyát vesztette és elesett.
A mentők könnyű sérüléssel vitték kórházba.
Szintén 17 óra körül Orosházán, a Mátyás király utca és a Horváth György utca kereszteződésében egy segédmotor-kerékpáros és egy személyautó ütközött össze.
A segédmotoros kerékpárt vezető férfi, aki a gyanú szerint ittasan vezetett, könnyebben megsérült.
Békésen, a Szarvasi utca és a Kossuth Lajos utca találkozásánál 18 óra 15 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfi nem biztosított elsőbbséget egy motorkerékpárosnak és összeütköztek.
A balesetben a motoros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.