2024. október 5., szombat
FONTOS

Gyulán találkozott a magyar és a román külügyminiszter

Szerda délelőtt érkezett meg Gyulára, az Almásy-kastély elé Szijjártó Péter külgazdasági külügyminiszter, akit Görgényi Ernő gyulai polgármester fogadott.

Ezt követően érkezett meg a fürdővárosi helyszínre Bogdan Aurescu román külügyminiszter. Egy közel két órás megbeszélést követően a délben kezdődő sajtótájékoztatón a magyar és a román külügyminiszter megállapodásokat írt alá többek között újabb, a két ország közötti határátkelők megnyitásával kapcsolatban.

Szijjártó Péter beszédében kiemelte, a mai napon újabb fontos előrelépést tettek, olyan megállapodásokat kötöttek, melyek a két ország területén élő román és magyar emberek számára hoznak javulást életkörülményeikben. Folytatta, fontosnak tartják az összeköttetéseket a két ország között, közös érdek, hogy a határátlépés gyorsasága javuljon, minél több határátkelő legyen. A szerdai megállapodás része, hogy két új határátkelő nyílik.

A két új határátkelő megnyitásával rövidebb lesz a várakozás, jobban eloszlik a terhelés az átkelők között. Az eseményen Bogdan Aurescu román külügyminiszter is a kölcsönösen erősödő kapcsolatok képét vázolta fel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a szerdai megállapodáson túl 2024-től létrejön a harmadik autópálya kapcsolat a két ország között a Mátészalka-Csenger-Szatmárnémeti útvonalon.

2024-re befejezik a Békéscsaba és az országhatár közötti vasút kétvágányúsítását, ennek köszönhetően Budapest-Bukarest között végig két vágányon haladhat majd a vasúti forgalom. A magyar külügyminiszter folytatta, nem véletlenül adott helyszínt Gyula a szerdai eseménynek, hiszen itt egy komoly román közösség él. 10 év alatt ötszörösére növelték a román közösségnek nyújtott támogatásokat Magyarországon, segítik a nemzetiségi önkormányzatok oktatási tevékenységét. Idén 1176 diák tanul Magyarországon román nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott oktatási intézményben. Tovább emelték a román ortodox egyház támogatását is, hiszen idén hétszer annyi támogatást fognak kapni, mint amennyit kaptak 2010-ben. Szijjártó Péter hangsúlyozta, fontos területe az együttműködésnek az energiabiztonság kérdése. Mindkét ország számára fontosak a klímacélok, melyhez szükség van nukleáris energiára, valamint a földgáz átmenetének energiahordozóként történő használatára is.

A sajtótájékoztatót követően a román és magyar delegáció tagjai átsétáltak a Szent Miklós katedrálisba.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …