2024. április 20., szombat
FONTOS

Megnyitott az Erkel Ferenc Művelődési Központ

A “De szeretnék hajnalcsillag lenni” kezdetű népdal is felcsendült az Illés Panna népdalkör csütörtöki próbáján. Hosszú hónapok után ők voltak az első csoport, akik visszatértek az Erkel Ferenc Művelődési Központba. A programban egy egy órára való dalcsokor válogatás szerepelt.

Nagy Ferencné, a népdalkör vezetője elmondta, nagyon várták már ezt az alkalmat. Idáig csak az online tér adta lehetőségeket kihasználva tartották a kapcsolatot egymással és a művelődési ház munkatársaival

Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Művelődési Központ rendezvényszervezője kiemelte, hogy a kötelező zárva tartás miatt nem tudták fogadni a közösségeiket, de folyamatosan kapcsolatban maradtak velük.

Repisky Dániel azt is elmondta, hogy fokozottan odafigyelnek a járványügyi szabályok betartására. A művelődési központot csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, és azt egy személyazonosságot igazoló fényképes igazolvánnyal együtt kell bemutatni.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …