2024. április 20., szombat
FONTOS

Egyre több országba lehet korlátozásmentesen utazni, védettségi igazolvánnyal

Egyre több országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elfogadásáról, mely fontos információ a turisták számára is.

Ez vonatkozik a Magyarországon felhasznált valamennyi vakcinára. Védettségi igazolvánnyal, korlátozásmentesen jelenleg hat ország fogadja a beoltottakat, Bahrein, Horvátország, Montenegró, Szerbia, Szlovénia és Törökország. A külföldi vendégek körét két irányba lehet elkülöníteni, vannak, akik üzleti céllal érkeznek az országba és a turisták. A nyári szezon és városunk szempontjából természetesen a turizmus miatt lesz érdekelt a jelenlegi helyzet, a gyulai szakemberek ezért napról-napra követik a változásokat. A fürdővárosba a belföldi vendégek mellett korábban nagy számban érkeztek turisták Romániából. Az, hogy ők hogyan érkezhetnek hozzánk a 2021-es nyár alatt, kikapcsolódás céljából még ezt követően fog kiderülni.

Az idei nyarat Gyulán alapvetően a belföldi vendégekre alapozzák a turisztikai szereplük, a biztonság figyelembevételével. A pandémia előtt a városban erősen dolgoztak azon, hogy a külföldi vendégekre is fókuszáljanak, a vírushelyzet után ezt azonban tovább szeretnék erősíteni.

 

A Gyulai Turisztikai kft-nél arra hívták fel a figyelmet, fontos, hogy  mindenki megbízható forrásokból tájékozódjon, ha utazást terveznek. Rengeteg álhír jelenik meg a napokban azzal kapcsolatban, hogy melyik ország, hogyan engedi be az utazókat, ezért javasolják a hivatalos oldalak böngészését.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …