2024. április 19., péntek
FONTOS

A Gyulai Közüzemi Kft is átvehette idén a Genius Loci Díjat

A Gyulai Közüzemi Kft és az 5. számú általános iskola közös munkája már több évtizedre tekint vissza, a partnerek számos tanulmányi versenyen együttműködve segítették a tehetséggondozást.

A lila iskola, pontosabban az intézmény alapítványa még 2013-ban regisztrált tehetségpontként a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségénél. Ezt követően 2018-ban átesett egy minősítési eljáráson, amikor kiválóan akkreditált tehetségpont lett az iskola. A minősítés megszerzését követően vált lehetőség arra, hogy felterjesszék a Genius Loci Díjra azokat a vállalatokat, melyek segítséget nyújtanak az oktatásban, versenyek lebonyolításában, azok szervezésében, összefoglalva a tehetséggondozásban.

Az iskola tehetséggondozásban kiemelt területei között szerepel a testnevelés, az angol nyelv, illetve a természettudomány. Mócz Martina Lina több sportágban ért el kiemelkedő eredményeket, a nyolcadikos tanuló a Dunakanyar Kézilabda Akadémián folytatja pályafutását az általános iskolás éveket követően.

Kovács Dalma a számok iránti szeretetéről beszélt, hamarosan egy országos szorobán verseny döntőjében szerepelhet, de emellett a Simonyi helyesírási verseny országos döntőjébe is bejutott.

3Téma című műsorunkban Papp Benjámin beszélt még a tanulmányi versenyeken elért eredményeiről. Elmondta, hogy mennyi mindent köszönhet a videójátékoknak, ezek miatt szerette meg ugyanis az angol nyelvet és kezdett aktívan foglalkozni vele.

A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft leginkább a természettudományi területen működik együtt az intézménnyel. Az egyik fő program, melynek szervezésében is részt vettek már, a Lékó Ilona Környezetvédelmi Emlékverseny, illetve a Lila Vegyész Bajnokság ideje alatt is segítik az iskolát. Előbbi esemény során olyan is előfordult, hogy a feladatsorok összeállításában is részt vettek a szakemberek.

Az 5. számú általános iskola intézményvezetője a versenyekkel kapcsolatban azt is elmondta, hogy számos diák részt szokott venni a saját és nem saját rendezésű megmérettetéseken egyaránt, ezt a vállalkozó kedvet szeretnék erősíteni továbbra is a tanulókban. Mindez azt is jelenti, hogy a Gyulai Közüzemi Kft-vel való közös munka is még hasznos és értékes jövő elé néz ezután is.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …