

Többek között a Hanta Banda zenekar gyermekkoncertje várta azokat, akik ellátogattak vasárnap a városi gyermeknapra. A délután folyamán leginkább a legkisebbeknek nyílt alkalmuk a kötetlen szórakozásra. A járványügyi helyzet miatt nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek, nagyszülőknek is hiányoztak a hasonló programok.
A városi gyermeknap az első olyan nagyobb rendezvénye az Erkel Ferenc Kulturális Központnak, amit a járványügyi szabályok enyhítése óta megtarthatnak.
A lufiosztás, a légvár, és az ugrálóvár mellett a Bizseri Bábcsoport előadása, Tompeti és Barátai gyermekkoncert, egy flashmob, valamint a már hagyományos, 500 szeletes óriástorta várta a gyerekeket. Az idei gyermeknap megszervezése új kihívás volt a szervezők számára.
A következő nagyszabású rendezvény a labdarúgó EB közvetítése lesz egy LED falon, ahol a magyar válogatott mérkőzései mellett majd a többi meccset is közvetítik, emellett kiegészítő programokat is terveznek.