Témák:
– Május 25-étől Pap Mária vette át a Gyulai Tourinform iroda vezetését. A fürdőváros ismerős terep a turisztikai szakember számára, hiszen éveken át a Magyar Turizmus Zrt. gyulai központtal működő Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának munkatársa volt. Célként tűzte ki, hogy a pandémia utáni gyulai turizmus, a korábbi sikeres évekre alapozva még színvonalasabban épüljön újra.
– Hétfő délután köszöntötte Görgényi Ernő gyulai polgármester az úszó Európa-bajnoki ezüstérmes Veres Laurát. A tehetséget példaként állította minden fiatal elé, hiszen Veres Laura nem csak a sportban, hanem tanulmányi eredményeiben is kitűnik.
– Kedden tovább javultak a járványügyi adatok, Békés megyében csak hat új fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
– Alacsony a szennyvízben mért víruskoncentráció a hazai települések többségében, Békéscsabán is jól alakulnak a mutatók.
– Június első szombatján a pandémia kezelésére hozott korlátozó intézkedések feloldását egy közös, „Grand Opening – Összefogás” elnevezésű klasszikus zenei eseménnyel kívánja elsőként köszönteni a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége. Az ország fontos fesztiválhelyszínein, így Gyulán, az Erkel téren is megrendezik ezt a programot. Itt a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar ad hangversenyt.