

Elek Tibor elmondta, a szombati hangverseny helyszíne az Erkel tér lesz, a színpad az Erkel szobor mögött és a Százéves Cukrászda terasza előtt lesz. Emellett 100 darab széket helyeznek el a téren a komolyzene és a fesztiválhangulat iránt érdeklődők számára. Elek Tibor hangsúlyozta, nem volt véletlen a helyszín kiválasztása.
Elek Tibor kiemelte, kedvezőtlen időjárás esetén az Erkel tér helyett az Erkel Ferenc Művelődési Központ lesz a helyszíne a hangversenynek.
A teátrumhoz kapcsolódó információ, hogy a napokban is készül a Gyulai Várszínház tószínpada, amely az idei, 58. nyári évad egyik helyszínéül szolgál majd. A tószínpad megépítése után kezdik el a várszínpad építését a szakemberek.
Június 25-én kezdődik a Gyulai Várszínház 58. nyári évada a Körös-völgyi Sokadalom Népművészeti Fesztivállal.
Június 28-án a Shakespeare Fesztivállal elkezdődnek a színházi előadások, először a Katona József Színház előadásában lesz látható az Othello című darab az Erkel Ferenc Művelődési Központban.