Immár hagyomány, hogy minden év májusában egy olyan kihívást indítanak el, mely életmód váltásra buzdítja az embereket.
Beke Szilvia, az Egészséges Városért Közalapítvány kuratóriumi tagja kiemelte, az elmúlt időszak megváltoztatta az emberek életmódját, és nem feltétlenül jó irányba. Ezzel a kihívással szeretnének változtatni ezen a szervezők. Az idei év témája: “Élj a szíved szerint!”.
A szervezők kreatív feladatokkal és programokkal segítenek a kihívások legyőzésében. Beke Szilvia elmondta, a Gyulai Egészségfejlesztési Irodán keresztül lehet jelentkezni különböző torna programokra, illetve táplálkozási tanácsadásra. Emellett online előadások lesznek, melyekbe be lehet kapcsolódni, és szakembereket lehet kérdezni. A pandémia alatt többet nassoltak az emberek, viszont rendszeressé vált az étkezésük. Beke Szilvia elmondta, az elmúlt időszakra jellemző, hogy 2-3 kilogramm súlytöbblet alakult ki a magyar lakosság körében. A járvány alatt akár még különböző függőségek is kialakulhattak.
Ez az idei kihívás is egy hosszútávú program. Június 30-ig lehet jelentkezni és majd szeptember utolsó vasárnapján hirdetnek eredményt.