Témák:
– A többi tíz mellett a Gyulai térség elemzését is elvégezte a Magyar Turisztikai Ügynökség, ebből egy ötszáz oldalas tanulmány született. A megállapítások alapvetően pozitív képet festenek Gyuláról, de a szükséges fejlesztések irányát is megrajzolják.
– Csütörtökön 11 új koronavírus fertőzöttet vettek nyilvántartásba Békés megyében.
– “Élj a szíved szerint!” – ez az idei kihívás napja programsorozat témája. Az elmúlt időszak megváltoztatta az emberek életmódját, és nem feltétlenül az egészség irányába. Ezzel a kihívással szeretnének változtatni a szervezők az emberek életmódján.
– Befejeződött az Október 23-a alapítvány nyolc részes programsorozata. A szervezet elsősorban helytörténeti kérdésekre fókuszált.
– Közgyűlést tart a Gyulai Dolgozók Horgász Egyesülete. A júniusi eseményen várhatóan az új elnök személyéről is döntés születik.