2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Baleset Dévaványán és Békéscsabán, ittas vezetők a megyében

Békés megyében 2021. június 3-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Dévaványán, a Jéggyár utca és a Széles utca kereszteződésében 16 óra 45 perc körül összeütközött egy kerékpáros gyermek és egy személygépkocsi. A mentők a fiatalt könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Békéscsaba külterületén 19 óra körül egy motorkerékpárral közlekedő férfi lement az útról, korlátnak ütközött és árokba csúszott. A férfi súlyos sérülést szenvedett.

Békés megyében két helyen is ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. június 3-án.

Először 10 óra 30 perc körül Békésen, a Libazug utcában ellenőriztek egy személygépkocsi-vezetőt.

Ezután 11 óra 15 körül Békésszentandráson, a Rákóczi utcában állítottak meg egy autóst. Mindkét járművezetőnél alkoholfogyasztást jelzett a szonda és a további légalkoholmérések is igazolták azt, hogy ittasan vezettek.

A rendőrjárőrök a két férfi jogosítványát elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …