Témák:
– Lehetnek földrajzi határok, de a nemzet határai a lélekben húzódnak – mondta a trianoni diktátumra emlékező gyulai programon Párducz László. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnöke hangsúlyozta, „belső trianonjaink” a legveszélyesebbek, a magyar jövőt a magyar gyermekek jelentik.
– Idén összesen 911 mintát bírált az érzékszervi zsűri a Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat versenyre. Érdekesség, hogy olyan sok szőlőből készül termék érkezett a megmérettetésre, hogy az esemény második napján csak az abból készült párlatokat bírálta a 22 tagból álló zsűri.
– “Fókuszban a táplálkozás, avagy a prevenció lehetőségei a jelenben és a jövőben” – ez volt a témája annak a kétnapos online konferenciának, melyet a Gál Ferenc Egyetem rendezett. A 13 előadás elsődlegesen a táplálkozástudományi szakembereket szólította meg.
– Egyetlen egy új Békés megyei koronavírus fertőzöttet vettek nyilvántartásba pénteken.
– Május vége –július eleje a mák virágzás időszaka. Szabadkígyós – Békéscsaba közötti területen virágzik a kultúrmák és a pipacs. Boldog Gusztáv elmondta, az utóbbi időben sokan megfordultak itt szelfiket készíteni.