2024. április 20., szombat
FONTOS

Élményközpontú sportnapon vehetett át díjat az Erkel Ferenc Gimnázium

Élményközpontú sportnapot szervezett kedden az Erkel Ferenc Gimnázium. A nap elsődleges célja az volt, hogy ne az egymás melletti versengést erősítsék a diákokban, hanem azt, hogy milyen jó együtt, társaságban mozogni.

Az Erkel Ferenc Gimnázium a 2019/20-as tanév eredményei alapján a legaktívabb középiskola díját kapta a Magyar Diáksport Szövetségtől. Az Erkel gimnázium immár második éve veheti át a szövetség elismerését. A pandémia miatt nem tudták átvenni a díjat Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Az Erkel gimnázium keddre egy sportnapot szervezett, melyen a diákok jelenlétében vehette át a harmadik helyért járó díjat Zámori Ida igazgató.

A tanuló létszámhoz viszonyítva a legeredményesebb és a legtöbb diákot benevezett intézmény volt a gyulai Erkel gimnázium. Az elmúlt tanévi Diákolimpia versenysorozatot 2020 márciusában függesztette fel a Magyar Diáksport Szövetség, a pandémia miatt nem tudták tovább folytatni a küzdelmeket. Az új helyzet nagyban megnehezítette a diákok sportolási lehetőségeit az elmúlt időszakban.

Vincze József, a Magyar Diáksport Szövetség dél-alföldi régiójának vezetője az eseményen kiemelte, egy felmérés kimutatta, hogy az első lezárás idején minden 10 gyerekből csak kettő mozgott naponta 60 percet, míg a második lezárás ennél is rosszabb képet mutatott. Minden 10 gyerekből, csak egy mozgott naponta egy órát.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …