2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Mérföldkőhöz ért a Gyulai Várfürdő közel 3,2 milliárdos beruházása

A vártál többen érkeztek az újranyitás óta a Gyulai Várfürdőbe. Ez annak köszönhető, hogy a hazai vendégek mellett Romániából és Szerbiából is jönnek a kikapcsolódni vágyók. Kun Miklós ügyvezető kiemelte, egy jól működő évhez képest egyelőre 50-70 százalék között mozog a látogatottság.

Kun Miklós hangsúlyozta, a hétvégéken egyre többen érkeznek a fürdőbe, a legnagyobb számban nyugdíjasok látogatják a létesítményt. A termálvíz és a gyógyászat az a két nagyobb terület, amely vonzerőnek számít ebben a korosztályban. A családosok egyelőre kisebb számban érkeznek, de a hamarosan kezdődő nyári szünet jó eséllyel változtatni fog ezen a tendencián.

Az ügyvezető kiemelte, a közel 3,2 milliárd forintos beruházás mérföldkőhöz ért. A tervezővel ugyanis várhatóan a héten aláírják a megállapodást. A tervek szerint 2022 őszén elkezdődhet az átalakítási munka.

Kun Miklós elmondta, az új beruházásnak köszönhetően a létesítmény szolgáltatásai elsősorban nem a nyári időszakot célozzák meg, hanem még inkább négy évszakos létesítménnyé tehetik a Gyulai Várfürdőt.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …