2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Fellélegezhettek a gyulai kiállítóhelyek, sokszínű nyári programokra számíthatnak a vendégek

Újra élettel teltek meg a gyulai kiállítóhelyek, hosszú idő után a pünkösdi hosszú hétvége volt az első alkalom, amikor ismét pezsgő hangulat volt érezhető a múzeumokban.

Erre készülnek a következő időszakban is, alapvetően nyüzsgő nyárra számítanak az Erkel Ferenc Kulturális Központ dolgozói. Az elmúlt hétvégén nagy sikere volt a gyertyafényes tárlatvezetésnek a gyulai várban, melyet eddig rendszerint az Almásy-kastélyban rendeztek meg. A program népszerűségének köszönhetően ezentúl ebben a formában is rendszeresítik az eseményt, legközelebb jövő hétvégén várják gyertyafényes sétára a vendégeket. Az elmúlt hetekben újraindultak az osztálykirándulások, csoportos látogatások is, ezek már szintén nagyon hiányoztak a hétköznapokból. Vannak azonban olyan programok, melyek még nem épültek vissza a kínálatba, a vendégek korábban szívesen próbáltak fel korhű jelmezeket, kosztümöket, erre sajnos még nincs lehetőség. Nagy népszerűségnek örvend a szabadulószoba is, a nyár folyamán pedig új témát is beépítenek a programba, mely a török hódoltság időszakát eleveníti fel.

A múzeumok éjszakája évről-évre az egyik legfontosabb programok közé tartozik az Erkel Ferenc Kulturális Központ számára, melyet idén június 26-án, szombaton rendeznek meg. Fekete-Dombi Ildikó elmondta, ezen a napon olyanok is eljönnek a múzeumokba, akikre általában nem jellemző, hogy hasonló programokon vesznek részt.

A múzeumok éjszakája természetesen az Almásy-kastélyban is tartogat érdekességeket a látogatók számára, tematikus tárlatok várják a vendégeket és olyan érdekességeket is beépítettek idén, mely kizárólag az esti programok során voltak elérhetőek eddig is. Programokból a közeljövőben sem lesz hiány, június 18-án az Erkel Ferenc Társaság rendez  hangversenyt a kastélyparkban. Az esemény különlegességét az adja, hogy egy Erkel utód által ajándékozott műtárgyakat is a helyszínre hoznak, melyek a restaurálást követően az Erkel Ferenc Emlékházba kerülnek. A tárgyakat a pénteki koncert előtt mutatják be, de a múzeumok éjszakáján is megtekinthetik ezeket az érdeklődők.

Nézze meg ezt is:

Látványos szakaszába ért a Gyulai Várfürdő vízgyógyászati részlegének rekonstrukciója

  Január végén még a képen látható állapotban tartottak a vízgyógyászat kivitelezési munkálatai a Gyulai …