2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 06. 16.

Témák:

– Szerdán tartották meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye papjainak éves találkozóját Gyulán. Az idei eseményen többek között szó esett a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott Eucharisztikus világkongresszusról, melynek záró szentmiséjén Ferenc pápa is részt vesz. A találkozót követően tartottak egy olajszentelési misét is, valamint a közös imádság mellett az egyházmegye papjai megújították a szenteléskor tett ígéreteiket.

– Nagy sikere volt a gyertyafényes tárlatvezetésnek a gyulai várban, így ez a programlehetőség a jövőben is megmarad. A közelmúltban újraindultak az osztálykirándulások és a csoportos látogatások, számukra is jó hír lehet, hogy a nyáron új témával bővül a szabadulószoba kínálata az Almásy kastélyban. Az Erkel Ferenc Kulturális Központnál a napokban javában zajlik a felkészülés az idei múzeumok éjszakájára, melyet június 26-án rendeznek meg.

– Szerdán négy új koronavírus fertőzöttet vettek nyilvántartásba Békés megyében.
– Általános iskolás gyerekeknek tanulhatnak meg kolbászt készíteni. A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete hétfő délután tartotta meg a Gasztrokultúra és értékmentés a helyi ifjúság körében című programsorozat nyitó rendezvényét.

– Békéscsabán, az egyik lakótelepre vezető, forgalmas út mellé tett ki új figyelmeztető táblákat a rendőrség. A környéken sok család él, a nyári szünidőben különösen ügyelni kell a gyermekekre.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …