2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 06. 21.

Témák:

– Különleges, Erkel Ferenchez köthető ereklyékkel gazdagodott pénteken a neves zeneszerző szülővárosa. Szőnyi Martha adományaként Gyulára került többek között Erkel karmesteri pálcájának faragott elefántcsontból készült díszfogantyúja, vagy éppen Liszt Ferenc Erkelnek adott névjegykártyája.

– Az Erkel adományok átadása után az Almásy kastély parkjában adott koncertet a Békés Megyei Szimfonikus zenekar. Az eseményen a három Erkel ösztöndíjas, Rózsa Kitti, Szegedi Réka Panna és Pusztaszegi Ákos lépett fel. A koncerten négyen kapták meg az Erkel Társaság tiszteletbeli tagja címet.

– Scholtz Kornél Díjat kapott Kovács József országgyűlési képviselő, a gyulai kórház korábbi főigazgató főorvosa.

– Három nap alatt mindössze hét új fertőzöttet vettek nyilvántartásba Békés megyében.

– Az ittas vezetés ellen kampányolt péntek délelőtt a Gyulai Rendőrkapitányság. Az eseményen az alkoholos vezetés veszélyeire hívták fel a figyelmet egy speciális, részegséget szimuláló szemüveg segítségével.

– Szanazugban találták meg a szegedi kettős emberölés elkövetőjét. A férfi szombat éjszaka több lövéssel végzett áldozataival.

 

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 10.

Témák – Sok vendégre, aktív nyárra számíthatnak a gyulai turisztikai szolgáltatók, vagyis várhatóan folytatódik a …