

Pál Miklósné a rendezvény immár 22 éves történetére tekintett vissza, felidézte a kezdeteket, és beszélt arról is, hogy az egykori főszervezők immár hátrébb lépnek. A stafétát átvevő Kocsis Klára hangsúlyozta, az elődök által teremtett hagyományt szeretnék tovább folytatni.
A várkertben kilenc népművészeti egyesület száz tagja tart vásárt és mesterségbemutatót, ezek középpontjában idén a halászat és a vadászat lesz. A teret idén is ellepik majd a táncosok, a legkisebbek mellett a nagyobbak is szerepet kapnak.
A sajtótájékoztatón Kónya István alpolgármester emlékeztetett, a múlt hétvégén az Erkel társaság koncertjével megkezdődött a nagyobb szabású kulturális programok sora. Mindezek érezhető változást hoznak a városba látogató vendégek számában is.
A sokadalom péntek délután négy órától látogatható, a programok egészen vasárnap estig tartanak.