2024. április 20., szombat
FONTOS

Kubista festményekből nyílt kiállítás a Postagalérián

Beszédes kövek címmel nyílt kiállítás Ungváriné Spiegel Julianna festményeiből a gyulai Postagalérián.

Az alkotásokban elsősorban kubista, futurista és expresszív jegyek mutatkoznak. A forma ábrázolása, megjelenítése fontos számára, éppen ezért nem véletlen a művészetét meghatározó irányzat sem. A kubizmus a 20. század elején alakult ki, egy művészeti mozgalom volt, amely Franciaországból indult. Fő jellemzője az alkotásoknak a különböző geometriai formák használata.

Ungváriné Spiegel Julianna már egészen kisgyermek korában szeretett rajzolni, ezt váltotta fel később az ecset. Sosem gondolt arra, hogy festő lesz, régész szeretett volna lenni, s végül óvodapedagógus lett, majd később tanítói diplomát szerzett, de járt a Koszta Rozália által vezetett alkotói szakkörbe. Ott ismerkedett meg számos technikával, a színek bűvöletével. Rengeteget tanult más alkotó művészektől is ebben a szakkörben.

Ennek köszönheti, hogy lehetősége nyílt munkáit kiállítani a környező országokban. Az festő jelenleg is aktívan alkot, tagja a gyulai József Dezső Alkotókörnek és a Boróka Egyesületnek

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …