2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 06. 28.

Témák:

– A Gyulai Várszínház 58. évada mellett a XXI. Körös-völgyi Sokadalmat nyitották meg péntek este a várkertben. Az eseményen elhangzott, sokadalom és a várszínház nyári évada nélkül elképzelhetetlen lenne a gyulai nyár.

– Az őszi, budapesti, Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hívták vasárnap a gyulai híveket. A Nádi Boldogasszony templomba ellátogatott Zsuffa Tünde, az esemény sajtófőnöke is.

– Pedagógusnappal egybekötött ünnepségen búcsúztak el Petróczki Zoltánnétól, a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium korábbi igazgatójától. Az eseményre a járványhelyzet miatt csak most került sor.

– Három nap alatt két Békés megyei koronavírus fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

– Közösen edzőtáboroztak a múlt héten a gyulai és a győri bowlingosok. A két csapat tagjai először a hazai válogatón, majd jó esetben a nemzetközi speciális világjátékokon is megmutathatják magukat.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …