2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Hídi varázs néven tartott zenés – irodalmi estet a Gyulai Művészklub

“Naggyá, dicsővé tesz a szerelem: Nem szeme lát, csak szíve – s ez okon Festik Cupídót szárnnyal, de vakon.” – szólt az idézet Shakespeare Szentivánéji álmából.

Erre a témára épült kedden, a Gyulai Művészklub Hídi varázs elnevezésű zenés – irodalmi estje. Az eseményen elhangzott többek között Sulyok Vince Szentiván éjén című verse, Berndt Richárd szavalatában. Ő a Békéscsabai Jókai Színház Színitanházában tanul, színész szakon.

A Gyulai Művészklubnak 3 éve meghatározó tagja. Korábban sok irodalmi esten részt vett, mint fellépő, és azokban az előadásokban is szerepelt, melyeket Nagy-Laczkó Balázs írt. Kóra Katalin Bianka, az Attitude Noir zenekar és a GYMK tagja is fellépett az eseményen 2 produkcióval. Az Attitude Noir zenekar 2019-ben alakult.

Elmesélte alakulásuk történetét, hogy összeállt néhány barátjával, Galambos Krisztiánnal és Medve Dániellel, hogy kipróbálják, hogyan hangzik egy vers zene kíséretében. A nyárközép, vagyis Szent Iván napja a skandináv és az északi országok nagy részében nemzeti ünnep, számukra ez az év egyik legfontosabb napja.

Júniusban világszerte ünnepelnek egyházi és világi ünnepeket, és különös módon mindegyiknek köze van a napfordulóhoz. Június 21. a nyári napforduló napja. Ilyenkor legrövidebb az éjszaka, és a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. Mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnepnek számít, noha a keresztény hagyomány június 24-én Keresztelő Szent Jánosra, Jézus megkeresztelőjére emlékszik.

Az estet a Szabó Viktória és Szabó Hunor testvérpár zenés műsora zárta.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …