2021. július 24., szombat
FONTOS

Egymilliárd forintból korszerűsítik a Tiborc utcát

Szerdán, közösség oldalán jelentette be Görgényi Ernő gyulai polgármester, hogy a város sikerrel pályázott a Tiborc utca felújítására.

Azt írta, Kovács József országgyűlési képviselővel az elmúlt években többször próbáltak pénzügyi támogatást szerezni a Tiborc utca komplex felújítására, ezúttal pedig végre sikerrel is jártak.

Erről a Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat. Ennek 21. pontjában rendelkezik arról a kormány, hogy 1 milliárd 20 millió forint támogatást biztosít városunknak a Tiborc utca felújítására.

A részletekről a következő hetekben tartanak sajtótájékoztatót.

Nézze meg ezt is:

Több száz gyermek részvételével kezdődött el az ÁGOTA tábor

  Tizenhat megyéből mintegy 300 fiatal érkezett Doboz-Szanazugba a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Állami Gondoskodásban Élő …