2024. március 29., péntek
FONTOS

Július 21-én kezdődik a Zenei hét program a várszínházban

 

Július 21-én, szerdán Donizetti – Szerelmi bájital című vígoperájával nyit a Zenei hét program a várszínházban.

A programot a Magyar Állami Operaház előadásában, Toronykőy Attila rendezésében tekinthetik meg az érdeklődők a vár előtti téren. A játék egy kamion platóján zajlik, a főbb szerepekben Miklósa Erika, Nagy Zsófia,

Rezsnyák Róbert látható. Július 23-án, pénteken kezdődik a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál, melynek keretén belül 2 koncertre is várják az érdeklődőket. Július 24-én, szombaton tartják meg a Vár Blues Fesztivált a várszínpadon. Az este folyamán 3 együttes lép a színpadra, a harmadik produkcióban a magyar blues és rock legenda, Tátrai Tibor is közreműködik.

Először a Bluestone & the Horn Section zenekar lép színpadra. Ezt követi a Halper Hendrix Experiment zenekar, mely 2013-ban jött létre, és Jimi Hendrix számait játssza jazzes felfogásban. A zenekar vendégművésze az amerikai énekes, Ric Toldon lesz, aki Jimi Hendrixhez hasonlóan Seattle-ben született.

A napot Tátrai Tibor és a Borsodi Blue Collective zenekar zárja.

A zenei hét záró programjaként Rost Andrea világhírű magyar operaénekes ad koncertet a Hot Jazz Banddel közösen, Ma éjjel táncolnék – dalok a lányszobámból címmel.

A zenei hét végét követően július 26-án hétfőn, a Proton Színház előadásában láthatják a nézők a Frankeinstein – terv című előadást, Mundruczó Kornél rendezésében.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …