2024. március 29., péntek
FONTOS

Új alapszakokat indítanak Békéscsabán

Közösen 3 új alapszakot indít levelező tagozaton,

Békéscsabán a 2021-es pótfelvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetem és Gál Ferenc Egyetem – jelentették be a hétfő délelőtt, a megyeszékhelyen megtartott sajtótájékoztatón, melyen a szeptemberben induló képzésekről és a pótfelvételi lehetőségekről is szó esett.A képzési kínálat gépész- és mechatronikai mérnök, illetve programtervező informatikus szakkal bővül. Ezek ősszel 20, 20, illetve 30 államilag finanszírozott hellyel indulhatnak el. Árpási Zoltán, a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának dékánja kiemelte, tavalyhoz képest 30 százalékkal sikerült növelniük a felvételizők számát, a pótfelvételi eljáráson meghirdetett új szakokkal pedig ez a szám még tovább emelkedhet.

A Békés Megyei Kormányhivatal négy éve kötött együttműködési megállapodást az akkori Gál Ferenc Főiskolával. Ez a kapcsolat számos területre kiterjed – mondta Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Hangsúlyozta, az intézmény fontos munkát végez a megyében, jelentős szellemi műhely, a szellemiség formálója és a megtartója a térségben.

A sajtótájékoztatón a Marzek Kner Packaging Kft. ügyvezetője, Kása István hangsúlyozta, helyben akkor lesz megfelelő szakember utánpótlás, ha a fiatalok itt tanulhatnak. A Csaba Metál elnöke, Majoros Béla arról beszélt, az itt működő cégek számára fontos, hogy erős, jó színvonalú képzés legyen helyben.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …