2021. szeptember 23., csütörtök
FONTOS

Három baleset, két ittas sofőr Békésben

 

Békéscsabán 2021. augusztus 3-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

A Franklin utcában 8 óra 45 perc körül egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi nekiütközött egy biciklisnek. A férfi elesett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Néhány órával később az Illésházy utcában egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárosnak és összeütköztek. A balesetben utóbbi jármű vezetője könnyebben megsérült.

Az Andrássy út és a Mednyánszky utca kereszteződésében 15 óra 45 perc körül egy személyautó és egy kerékpáros ütközött össze. A mentők a biciklist nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2021. augusztus 3-án Békés megyében.

Békésen, a Szarvasi útról 9 óra 15 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfit, majd 19 óra körül Békéscsabán, a Veress Péter utcából szintén egy személygépkocsi-vezetőt állítottak elő.

Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott, amit első esetben további két légalkoholmérés is megerősített. Utóbbi járművezető egy villanyoszlopnak is nekiütközött, de nem sérült meg, őt a rendőrjárőrök orvosi vizsgálatra, mintavételre vitték.

A békési és a békéscsabai férfi ellen büntetőeljárás indult.

Nézze meg ezt is:

Lezárt ügy: parókában raboltak Medgyesegyházán

Több mint félmillió forintot vitt el egy medgyesegyházi dinnyefelvásárló cég irodájából 2008 nyarán két fegyverrel …