2021. szeptember 23., csütörtök
FONTOS

Várakozáson felüli a vendégforgalom a Gyulai Várfürdőben

Az előzetes becsléseknél sokkal jobban alakult az elmúlt időszak a vendégszámot tekintve a Gyulai Várfürdő számára – hangsúlyozta Kun Miklós. Az ügyvezető kiemelte, a korlátok megszüntetésével júliusban megindult a jellemzően belföldi vendégforgalom.

Az átlagot meghaladó a hazai vendégforgalom aránya, viszont a külföldiek, a Szerbiából, valamint a Romániából érkező vendégek esetében ez a mutató alacsonyabb a megszokotthoz képest.

A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával egy 3,2 milliárd forint fejlesztés valósulhat meg az elkövetkezendő időszakban a Gyulai Várfürdőben. Ez a beruházás három elemből áll. Az egyik egy főépületi átalakítás, a másik a kupolás wellness és a lovarda közötti épületegyüttes elbontása, és egy kiúszó-beúszó rendszerű medence építése. A harmadik pedig a gyermekparadicsom teljes rekonstrukciója.

Kun Miklós elmondta, arra számítanak, hogy a gyermekparadicsom megújításával és az M44-es gyorsforgalmi út további új szakaszával legalább 10 százalék plusz vendégforgalmat könyvelhetnek el.

Nézze meg ezt is:

Minden mérnök magyar az Airbus gyulai üzemében

  Az Airbus Helicopters Hungary, azaz a gyulai gyár menedzsmentjének minden pozícióját betöltötték, a vezetőség …