2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 08. 17.

Témák.

– A Gózon Gyula Kamaraszínház Agyigó című előadásával nyitott hétfőn a Szabó Magda Napok a Gyulai Várszínházban. Az első előadás az írónő életét építi fel 3 részre bontva, vers és próza részletekkel, gitárkísérettel felépítve.

– Enyhén emelkedő tendenciát mutat a víruskoncentráció a békéscsabai szennyvízben. Az iskolakezdés előtti oltást javasolja a kormányhivatal a 12 év feletti fiataloknak.

– A Szénanáthás ló címet viseli Nagy Natália nemrégiben megjelent harmadik, legújabb mesekönyve. Az alkotó elmondta, attól függetlenül, hogy meséről van szó, nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is jó olvasmány lehet a humoros, könnyed verses mű.

– A dohányzásról és a szenvedélybetegségekről kaptak hasznos információkat a városi napközis tábor résztvevői. A délelőtt folyamán a dohányzás szervezetre gyakorolt fizikai hatásait mutatták be a fiatalok számára.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …