2021. szeptember 17., péntek
FONTOS

„Mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni”

Ez a Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájából vett biztató üzenet volt a címe a május 16–25. között megrendezett Laudato si’ hétnek, amelynek záró akkordjaként elindították a Laudato si’ akcióplatformot.

Az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériuma, a Szentatya első önálló enciklikája, a Laudato si’ megjelenésének ötödik évfordulója alkalmából az enciklikának szentelt különleges évet hirdetett 2020. május 24-től 2021. május 24-ig a közös otthonunkról való gondoskodás jegyében. Ennek záró eseménysorozata volt az immár hagyományosan megrendezett Laudato si’ hét, amelyen világszerte több tízezer ember vett részt.

Christina Leaño, a Global Catholic Climate Movement katolikus klímamozgalom társigazgatója, a Laudato si’ hét egyik szervezője szerint a tematikus hét egyrészt a katolikusok által a környezetvédelem terén ezidáig megvalósított „óriási kezdeményezések” elismerése, egyúttal meghívás az erőfeszítések előmozdítására.

A programsorozatba bíborosok, vatikáni vezetők, püspökök, szerzetesek, filozófusok és politikai vezetők is bekapcsolódtak. A Fülöp-szigetektől Indián, Kenyán, az Egyesült Királyságon át Argentínáig és az USA-ig közel 200 eseményt regisztráltak a program központi honlapján, a LaudatoSiWeek.org oldalon, ami a 2020-as Laudato si’ héthez képest több mint kétszáz százalékos növekedést jelent. Az előadások, liturgikus események, webináriumok és workshopok keretében kutatók, egyházi vezetők és hívők is felszólaltak a környezetvédelem mellett.

Az enciklikának szentelt különleges év és a 2021-es Laudato si’ hét zárásaként mutatták be május 25-én a Vatikánban a Laudato si’ akcióplatformot, amelynek célja, hogy támogassa a katolikus családokat, az egyházmegyéket,

a szerzetesközösségeket, a nevelési és oktatási intézményeket, az egészségügyi és szociális intézményeket, továbbá a vállalkozásokat, hogy a következő hét év során a fenntarthatóság jegyében alakítsák át életüket. Az egyének és a közösségek olyan területeken kapnak útmutatást, mint a szén-dioxid-semlegesség elérése, a műanyag-felhasználás és a húsfogyasztás csökkentése, az ökológiai témák beépítése a liturgiába és az oktatásba, az élet minden formájának védelme, a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedés és a megújuló energia alkalmazása.

A honlap ünnepélyes elindítása alkalmából Turkson bíboros, az online felületet létrehozó Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa kijelentette: „A 2021-es Laudato si’ hét ismét megmutatta, hogy a katolikusok elkötelezettek a közös otthonunk iránti gondoskodás mellett és követik Ferenc pápa prófétai vezetését. … A hívő emberek minden eddiginél jobban megértik, hogy ápolnunk kell közös otthonunkat, és ezáltal a legkiszolgáltatottabbakkal törődünk”.

Joshtrom Isaac Kureethadam atya, a dikasztérium ökológiai irodájának vezetője, a Laudato si’ év egyik főszervezője elmondta: „Nagyon optimisták vagyunk, mivel alulról jövő kezdeményezéseket látunk, és ahogy Ferenc pápa gyakran hangoztatja, a perifériákról”. A szalézi szerzetes kiemelt néhány eddigi kezdeményezést, mint a Bangladesben megvalósult nagyszabású faültetést vagy ún. Laudato si’ kertek létrehozását több helyen, és rámutatott, hogy a szerzetesrendek elöl járnak az ilyen akciókban, például saját indiai szalézi rendtartománya a napenergiára tér át.
Szerte a világban különböző kezdeményezések valósultak meg a 2021-es Laudato si’ hét során, például a Fidzsi-szigeteken élő katolikusok gyümölcsfákat és virágokat ültettek, hogy saját élelmiszerbiztonságukat erősítsék, és a légköri szén-dioxid-mennyiséget csökkentsék. Számos országban Laudato si’ csoportokat szerveztek, amelyeknek tagjai online és személyes találkozók alkalmával vitatták meg, hogy mit tehetnek a környezettudatos élet érdekében.

Máshol szentmiséket, imaalkalmakat és virrasztásokat tartottak a környezetért. A hét során 12 ország 41 újabb katolikus intézménye kötelezte el magát a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedés mellett, ezzel már világszerte 250 fölé emelkedett azon egyházi intézmények száma, amelyek Ferenc pápa hívására karbonsemleges működésre térnek át.

Nézze meg ezt is:

Udvardy György érsek: Krisztus a mi egyedüli reményünk

A laudes imádkozásával kezdődött szeptember 9-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) ötödik napja a …