Az úszósportban utoljára 1976-ban, Nagy Sándor versenyzett gyulaiként a montreali olimpián, de ő akkor már egy fővárosi klub színeiben versenyzett. Így az úszók közül Veres Laura az első, aki gyulai színekben úszva jutott ki az olimpiára, gyulai edzők, Tóth András vezetőedző, valamint Juhász Jácint szárazföldi edző segítségével. Az edzőtáborokat nem számítva a Gyulai Várfürdő medencéjében készült fel a rangos megmérettetésre.
Tóth András elmondta, mindig lépésről-lépésre haladtak Laurával. Az évek során a fő céljuk elsődlegesen az ifjúsági Európa bajnokság volt, de annyira jól sikerült a gyulai versenyzőnek a felnőtt bajnokság, illetve a felnőtt EB, hogy ezzel lehetőséget kapott arra, hogy kikerüljön az olimpiára. Először úgy volt, hogy Tóth András az akklimatizációs edzőtáborban ott lesz fiatal versenyzője mellett, de a pandémia miatti szűk keret ezt nem tette lehetővé. A munkát Selmeci Attila, Milák Kristóf edzője vette át, így ő az utolsó hetekben a megbeszéltek alapján vezényelte Veres Laura munkáját.
A Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Késely Ajna, Kapás Boglárka négyes a franciákat megelőzve a hetedik helyen végzett 7 perc 56 másodperc 62 százados idővel.
A tokiói olimpia óta eltelt idő pihenéssel telt a fiatal úszó számára, de egy héttel később már kardió edzésekkel tartotta magát formában. Veres Laura elárulta, a jövőre nézve a legtávolabbi célja a 2024-es, párizsi olimpia. Addig még 2022-ben felnőtt Európa, valamint világbajnokság, emellett ifi EB, VB és az országos bajnokságok várnak a gyulai úszóra. Célja, hogy minél jobban fejlődjön és egyre jobban teljesítsen.