2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021.08.19.

Témák:

– A Gyulai Várszínház történetének leggazdagabb, legsokszínűbb, legtartalmasabb és a nézőszámot, jegyárbevételt és a szakmai érdeklődést tekintve a legsikeresebb évadot tudhatjuk magunk mögött – fogalmazott Elek Tibor igazgató. Az 58. nyári évad során 55 nap alatt csaknem 60 programot valósítottak meg több gyulai helyszínen.

– Az önelfogadás fontosságáról tartottak előadást csütörtökön a Scherer Ferenc utcai idősek klubjában. A program célja az volt, hogy a pandémiás időszak után fellendítsék a klubéletet.

– Először idén fordul majd elő, hogy három napon át tartanak az ünnepi programok a várkertben. A fő esemény persze augusztus 20-a lesz, de a hétvége sem lesz eseménytelen.

– Megnyitották a Tündérerdő Tanösvényt, ahol négy szakmai és négy oktató jellegű táblát helyezett el a Zöld Szívek Köre Egyesület. Az ösvény a Thermál Camping és a duzzasztó között helyezkedik el.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …