2024. március 29., péntek
FONTOS

Az idei második könyvhétre készülnek Gyulán

A koronavírus járvány miatt az elmúlt másfél éveben számos program időpontja módosult, vagy éppen sok esemény el is maradt. A gyulai könyvtár mégis duplázik, már ami a könyvhetet illeti. A bibliotéka júniusban a “Majdnem könyvhét”-tel lényegében elébe ment az esetleges, őszi korlátozó intézkedéseknek, és egy teljes, könyvhét értékű programsorozattal állt elő.

Szeptemberben viszont, legalábbis a hó elején nagy eséllyel nem várhatók korlátozások, így a 92. Ünnepi könyvhét eseményeire is sor kerülhet Gyulán. A szeptember másodikai megnyitón a napokban kitüntetett Árpási Zoltán História napról lapra című művét mutatják be, a szerzővel Erdész Ádám, a levéltár nyugalmazott igazgatója beszélget. Egy nap múlva Majoros Nóra író látogat a gyulai könyvtárba, majd szeptember hatodikán, hétfőn Ábrahám György kötetéről esik szó.

 

Az Ünnepi könyvhét fürdővárosi eseményei szeptember nyolcadikán záródnak a Gyulai iskola, vagyis a nyári művésztelep 1969 óta íródó történetének bemutatásával. Az erről szóló könyvet Albrecht Júlia és Vertel Beatrix jegyzi.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …