2024. április 20., szombat
FONTOS

A forró nyár után hamarabb kezdtek száradni a falevelek

Voltak ugyan olyan madarak, melyek a nyár végi aszálynak köszönhetően korábban indultak útnak, de alapvetően augusztus 20-át követően indultak el a gólyák a telelőhelyekre. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető elmondta, az sem ritkaság, hogy egy-két madár a térségben marad, valamint áttelelésről is vannak adatok.

Európa gólyaállománya két nagy útvonalat követ. A nyugat-európaiak a Gibraltári szorosnál mennek át a tengeri utat megkerülve, a térségünkben megtalálható gólyák pedig a Boszporuszt választják. Ezek a madarak Kis-Ázsiában, vagy Észak-Afrikában töltik a telet, de az sem ritkaság, hogy a Szaharától még délebbre vonulva, egészen Dél-Afrikáig is eljutnak. A szakember kiemelte, mindezt a gólyagyűrűzési adatok is bizonyítják. A madarak vonulását általában a táplálékviszonyok határozzák meg. Mindig oda mennek, ahol sáskajárás van, vagy ahol gazdagabb az élelemforrásuk.

A gólyák évről-évre 4-5 tojást szoktak lerakni a fészkekbe, de végül csak 1-2 fióka repül ki. A statisztikai feldolgozás még tart, melyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület gólyavédő csapata végez. Az előzetes adatok szerint az előző éveknél kevesebb fióka repült ki idén.

A szabadkígyósi kastélyparkban is megfigyelhető, hogy augusztusban már egyre-másra száradnak a levelek. Vannak olyan fafajok, melyek a nyár végére elhullajtják a levélzetüket, ilyen többek között a gesztenye. A visszahűlt levegő, esetleg egy csapadékos időszak után megfigyelhető, hogy a növény újra kivirágzik és új hajtásokat hoz.

A szakember kiemelte, az utóbbi napok esőzése miatt a felső talajréteg kicsit átnedvesedett, amely a fűfajoknak, lágyszárúaknak kedvezett. A fafajoknak a mélyebb talajrétegekben túl sok kedvező dolgot nem adott, a víz nem jutott el hozzájuk. A természet kiválogatja azokat a fafajokat, melyek jobban bírják ezt a klímát. Boldog Gusztáv hangsúlyozta, a kastélyparkban sok fenyőfaj megtalálható, melyeknek katasztrofális a helyzetük. Az elmúlt 10 évben lassan elfogynak a fenyők, mert folyamatosan kiszáradnak. Ez annak köszönhető, hogy a klímánk évről-évre változik, nincsenek annyira hideg telek. A fenyők kifejezetten igényelnék a tartós mínusz 10-20 fokos hőmérsékletet.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …