2024. április 20., szombat
FONTOS

Csodagyűjtő ládát kapott az aradi Szent Gizella-plébánia

Boldog Gizella királynéhoz, Szent István király hitveséhez intézett fohászokat és köszöneteket gyűjtenek abba a ládába, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Civil Szeretet Kurázsi Társaság adományozott az arad-gáji Szent Gizella-templomnak május 9-én, vasárnap a partiumi közösség búcsúi szentmiséje keretében. Ezzel is szeretnék előmozdítani Boldog Gizella szentté avatását.

Az eseményről beszámoló romkat.hu azt írta, az ünnepélyesen átadott ládát Gizella és István bronzból készült plakettje díszíti. A ládikót Barta András, a szegedi Tömörkény Gimnázium művész tanára, szobrász- és festőművész tervezte és készítette, ötvösmesterek bevonásával.

A búcsúi szentmise főcelebránsa és szónoka, Bakó László temesvári püspöki titkár a Gizellával összekötő kapcsolatról szólt, arról, hogy mi az, amit csodálni tudunk benne. Sándor Tivadar arad-gáji plébános a szentmise végén hangsúlyozta:

– Ez a ládikó egy eszköz, ami elvezet bennünket a célhoz, elvezet ahhoz, hogy be tudjuk bizonyítani, vannak csodák a 21. században is, vannak imameghallgatások, és igenis van erőnk.

Gizella királyné emlékét régóta ápolja az aradi közösség: 1858-ban az ő oltalmába ajánlották a templomot. Szenttéavatási ügyét karolta fel a Civil Szeretet Kurázsi Társaság, amelynek alapítója, Kovácsné Faltin Erzsébet immár a második könyvét adja ki Gizelláról

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …