2024. április 19., péntek
FONTOS

Rossz hatással volt az aszályos nyár a tavaszi vetésre

Egy kimondottan hűvös tavasz után rendkívül forró és aszályos nyár következett. Ez rossz hatással volt a tavaszi vetésre, a kukoricára, a napraforgóra egyaránt.

Ancsin Péter, a Gyulai Agrár Zrt cégvezetője kiemelte, nyáron folyamatosan öntözték a területet, így elégedettek lehetnek az állománnyal. Az éves tömegtakarmány szükségletük biztosítva lesz erre az évre, de így is sokkal kevesebb terményt takarítanak be, mint egy átlagos évben.

A cégvezető kiemelte, hogyha az elkövetkezendő évek nyarait hasonló aszályos jellemzi, akkor fel kell készülnie a gazda társadalomnak arra, hogy még több területet kell öntözni. Hangsúlyozta, más típusú növényeket kell majd termeszteni, olyanokat, melyek eddig leginkább a mediterrán jellegű országokban voltak megtalálhatók.

Ezekben a hetekben a silózási munka zajlik a Gyulai Agrár Zrt területén. A silókukorica betakarítását két műszakban végzik, hogy a nagy mennyiségű takarmányt be lehessen gyűjteni. A munkafolyamat során a kukoricát leszecskázzák, majd beszállítják, ahol betonfalak között egy silótárolóban tárolják a növényt. Ott feldúrják és betapossák. Egy ilyen, 4000 tonnát befogadó “szoba” feltöltése 4-5 nap, vagyis 8-10 műszak. Ezt követően letakarják a tárolót, az érési folyamat pedig 6-8 héten át tart.

Vannak olyan területek, ahol a talajelőkészítés zajlik. Ancsin Péter elmondta, a szárazság olyan helyzetbe hozta őket, hogy a munkagépeik folyamatosan törnek. Annyira kemény a föld, hogy az ekék, tárcsák tönkremennek. Bizonyos földeket csak úgy tudnak megművelni, hogy mélylazítást, tárcsázást, szántást is végeznek. A cégvezető kiemelte, ennek a három műveletnek annyira magas a költsége, hogy azt nagyon nehéz kigazdálkodni.

A cégnél a kukorica silózás után a napraforgó betakarítása következik, majd a szemeskukorica betakarításával folytatják.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …