2025. április 23., szerda
FONTOS

53 csapat főzött a Wesselényi-tó partján

Szombaton tartották az ötödik Családi pikniket a gyulai Wesselényi-tó mellett. A rendezvény gyermekeknek és felnőtteknek is színes programokat kínált. A kezdeményezés fő célja volt, hogy a családok és közösségek, baráti társaságok találkozzanak és kikapcsolódjanak.

A programok közül a horgászverseny kezdődött a legkorábban. Soós Emőke mesedélelőttel készült a gyerekek számára. Ugyanakkor a délelőtt folyamán kezdetét vette a labdarúgó mérkőzés és a nap legnépszerűbb versenyprogramja, a lecsófőzés is.

A lecsófőző versenyre idén 53 csapat jelentkezett, és a zsűri tagjai között volt a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke, Ambrus György.

A mezőnyben jelen volt a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete is, akik saját termelésű alapanyagokból főzték meg a hagyományos, magyar ételt.

Az ötödik gyulai Családi pikniket zenés programok zárták.

Nézze meg ezt is:

Telt házzal üzemel a húsvéti időszakban Gyula legnagyobb szálláshelye

  2025-ről eddig elmondható, hogy magas foglaltsággal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, …