2021. szeptember 18., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 09. 09.

Témák:

– Értékteremtő díjakat adtak át csütörtökön, az immár nyolcadik alkalommal megrendezett közfoglalkoztatási kiállításon, Békéscsabán. Az eseményen résztvevők nemcsak számos programon vehettek részt, hanem akár állást is kaphattak.

– Felnőttképzéssel kapcsolatos konferenciát tartottak kedd délelőtt a Gyulavári Kastélyban. A programon hivatalosan is átadták a kastély mellett található oktatási centrumot, melyet már használatba is vettek a diákok.

– 101 szonett: ezt a címet viseli a Gyulai Ábrahám néven alkotó Ábrahám György munkája. A kötetet az ünnepi könyvhét helyi programjainak sorában mutatták be. A szerző azt mondta, munkáját minden olyan embernek ajánlja, aki gondolkodik.

– Egy másik jármű rendszámával akart belépni egy román kamion a gyulai határátkelőn.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021. 09. 15.

Témák: – Befektető bevonásával épülhet egy teljesen új szárazáru gyár a Gyulahús Kétegyházi úti telephelyén. …