2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Könyvbemutatóval zárult az Ünnepi Könyvhét

A Gyulai Nyári Művésztelep történetét ismertető “Gyulai Iskola 1969-2019” című könyv bemutatójával zárult az Ünnepi Könyvhét a fürdővárosban.

A Gyulai Művésztelep 1969-ben először még egy nyári tábornak indult. Az alapító tagok egy rákosmenti rajzszakkörből jöttek Gyulára. A cél az volt, hogy még intenzívebb alkotói gyakorlatot szerezzenek a természetben, városban, idegen környezetben.

Görgényi Ernő polgármester Tóth Tibortól, a Gyulai Művésztelep alapítójától idézett, majd kiemelte, többek között a valóság tisztelete, az egyéni látásmód, a türelem és a kitartás jellemzi az alkotócsoportot.

Albrecht Júlia elmondta, egész éves, folyamatos kapcsolattartás van a tagok között. A szakkör megszűnése után a törzstagok lakásában gyűltek össze és ott művészet-, társadalompolitikai és szakmai művészetelméleti kérdésekről beszélgettek. A műtermi munkák során kifejezetten a gyakorlati rész volt a téma.

Elhangzott, a több mint 50 év alatt igazi családdá formálódtak a tagok. Beleszülettek egy közegbe, ahol elfogadták egymást. A “Gyulai Iskola 1969-2019” című könyv egy olyan művészeti szemléletet mutat be, amely megújította a dél-alföldi realista festészetet.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …