2024. április 19., péntek
FONTOS

Túlterhelt járműszerelvény Gyulánál

 

Három személyautót, ebből kettőt az utánfutóján szállított egy bolgár rendszámú tehergépkocsi vezetője. A gyulai közúti határátkelőhelyen akart kilépni az országból, amikor kiderült, hogy a járműszerelvény túlsúlyos és emiatt balesetveszélyes is.
Túlsúlyos járműszerelvénnyel közlekedő bolgár állampolgárral szemben intézkedtek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai és a határellenőrzést végző rendőrök 2021. szeptember 9-én 15 óra 30 perc körül Gyulán, a közúti határátkelőhelyen. A tehergépkocsin egy, míg a mögötte húzott utánfutón két személyautó volt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hitelesített mérlegén megmérték a járműszerelvényt és kiderült, hogy ennyire nem lehetett volna megterhelni.

A rendőrjárőrök a bolgár sofőrt közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték és közölték vele, hogy így nem közlekedhet tovább. Ugyanis a túlterhelt járművek, utánfutók menettulajdonsága, fékezhetősége megváltozhat, emiatt a kormányozhatóság is kiszámíthatatlanná válhat. Ilyen szerelvényekkel közlekedni tilos és balesetveszélyes.

A rendőrség ismételten kéri a tehergépkocsik üzembentartóit, vezetőit, hogy ne veszélyeztessék magukat és a közlekedés többi résztvevőjét azzal, hogy nem tartják be az előírásokat! Közlekedjenek szabályosan és figyelmesen!

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …