2021. szeptember 27., hétfő
FONTOS

Erkel tematikájú belvárosi sétát tartanak a jövő hétvégén

Szeptember 18-án és 19-én belvárosi sétát tartanak a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. Idén a téma az Erkel család lesz.

Az országos eseményhez ebben az évben is csatlakoztak az gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. és a polgármesteri hivatal szakemberei.

Az Erkel nyomában elnevezésű, 1,5 óra hosszúságú séta során Gyula számos épületét érintik, melyek kapcsolódtak valamilyen szinten Erkel Ferenc életéhez az Almásy kastélytól indulva egészen az Erkel Ferenc Emlékházig.

A séta mellett nagyon fontosak azok a történetek, amelyek kapcsolódnak ezekhez az épületekhez. Kocsis János tárlatvezető megmutatja majd az érdeklődőknek ezeket az épületeket és elmondja a hozzájuk kapcsolódó történeteket is. Egy-egy épület homlokzata kevésbé lehet izgalmas, ám mindaz, ami a falakon belül történt, azok nagyon komoly kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak. Akár elég, ha Jókai Mór gyulai vendégeskedésére gondolunk.

Ezt követően a kiállítóhelyeket érintően a legközelebbi esemény a Múzeumok Őszi Fesztiválja lesz.

Nézze meg ezt is:

Kutatók éjszakája a levéltárban

  Szombat késő délután megkezdték a Kutatók éjszakáját a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárában. …