2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Körzet központi és régiós tornát rendezett a Gyulasport

Szombaton új korszak kezdődött a Gyulasport életében. A klub ugyanis a hétvégén az első körzet központi, valamint régiós Bozsik tornát rendezhette meg.

A Gyulasport U11-es együttese egyedüliként mindkét nap érdekelt volt. A gyerekek feladata leginkább az volt, hogy élvezzék a játékot, az eredmény ebben a korosztályban még másodlagosnak számít.

Szendrei Imre, a Gyulai U11-es együttes edzője azt mondta, a klubnál az elmúlt időszakban pozitív folyamat indult el. A klub számára sok lehetőséget tartogat, hogy körzet központként tartják nyilván.

Szombaton, Gyulán a körzetközponthoz tartozó, alacsonyabb szintű egyesületek csapatai csaptak össze. Vasárnap úgynevezett régiós tornát rendeztek, ezen a környező megyék hasonló funkcióban lévő egyesületek hozták el U11-es gárdáikat.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …