2021. november 27., szombat
FONTOS

Balatoni képeket mutat be a József Dezső egyesület

Alt Norbert alpolgármester nyitotta meg hétfő délután a József Dezső egyesület legújabb kiállítását, mely a nyári, közös alkotótábor után a “Nekem a Balaton” címet kapta. Alt Norbert kiemelte, az elvégzett munkának mindig van látható eredménye, és így van ez az itt bemutatott alkotókkal kapcsolatban is, mert ők az elmúlt években nagyon sokat dolgoztak, ez pedig a képeken is látszik.

A kikapcsolódás és a közös programok mellett a nyári, a Badacsonyban töltött időszak is leginkább az alkotásról szólt. Erre a tagoknak szükségük is volt, mert tavaly a járvány miatt elmaradt a közös munka.

A nyári alkotótáborban tizenegyen vettek részt, ők a kiállításra friss festményeiket hozták el. A 45 képet felvonultató tárlaton azok az egyesületi tagok is kiállítottak, akik ebben a táborban nem tudtak részt venni, ők korábbi munkáik közül válogattak.

A József Dezső egyesület tagjai a következő időszakban is folytatják az alkotást. A békéscsabai szabadegyetemek ugyan megszűntek, de ők úgy tervezik, hogy ha a járványhelyzet engedi, akkor a következő hónapokban művésztanárok rendszeres bevonásával segítik a tagok fejlődését. Jövő nyáron pedig újra Badacsonyban szeretnének alkotótábort tartani.
 

Nézze meg ezt is:

Új kihívásokkal foglalkoztak Gyulán a pénzügyi ellenőrök

  Számos témával foglalkoztak azon a gyulai konferencián, melyet a Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök …