2024. április 19., péntek
FONTOS

Átadták a gyulai japánkertet

Szerda délután Otaka Masato, Japán Magyarországi nagykövete részvételével adták át a gyulai könyvtárnál kialakított japánkertet.

Az eseményen Bartóki László, a helyi Japánkert Barátok Körének elnöke elmondta, bízik benne, sokan jönnek majd gyönyörködni az elkészült kertben, mely mint az új létesítmények általában, még nyers.Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, ez a program a helyi civil közösségek erejét is mutatja, egyben szerencsés konstellációnak nevezte, hogy a jó ötlethez egy pályázat révén megfelelő források is társultak. Kovács József országgyűlési elismerését fejezte ki a programban résztvevő emberek számára, egyben a magyar és a japán kapcsolatok erősödéséről, a két kultúra közötti kapcsolódási pontokról is beszélt.

– Ez a kert közelebb hozza egymáshoz a magyar és a japán embereket – vélekedett Otaka Masato. A távol-keleti ország Magyarországi nagykövete elmondta, egy japánkert sokféleképpen nézhet ki, a gyulai egy szempontból mindenféleképpen különleges, hiszen a vizet kavicsággyal helyettesítették. – A világ több részén jártam különböző japánkertekben, és úgy tapasztaltam, mindegyiknek van valami egyedi sajátossága. A japánkert lényegét úgy tudnám összefoglalni, hogy kell hozzá az ember, aki megérti a természet törvényeit, a természet lényegét, és kell hozzá az a technikai tudás, mely révén létrejön egy ilyen kert – fogalmazott Otaka Masato.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …