2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 09. 22.

Témák:

– Ősszel elkezdődhet a Gyulai Várfürdő 3,2 milliárd forintos beruházásának első eleme, a gyermekparadicsom teljes rekonstrukciója. Kun Miklós ügyvezető igazgató 3Téma című műsorunkban kiemelte: a főépület, valamint a lovarda és a kupolás wellness közötti épületegyüttes teljes bontására és újraépítésére pótlólagos forrásokat keresnek. A két évvel ezelőtt jóváhagyott költségkeret ugyanis már nem elegendő egy ilyen volumenű beruházás végrehajtásához.

– Szerdán, a gyulai városházán tartotta ülését az Airbus Projektkoordinációs Bizottsága.

– Autómentes napot rendeztek szerdán, Gyulán. A programon délelőtt az óvodás korú gyermekek számára tartottak különböző foglalkozásokat, melyek célja az volt, hogy felhívják a kicsit figyelmét a biztonságos, környezetbarát és fenntartható városi közlekedésre.

– Versenygokart szimulátorban próbálhatják ki magukat a gyerekek Békéscsabán. A legjobban teljesítők valódi, elektromos járművön is tesztelhetik magukat.

– Gyulai esték Szegeden elnevezésű programmal készül a Kultúr Cafe 48. Az első koncertet szeptember 23-án tartják Szegeden, melyen az Illúzió zéró és a Pernahajder Campbell zenekarok lépnek fel.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …