2021. október 23., szombat
FONTOS
Jelenetek Szent Gellért életéből a Magyar Anjou Legendáriumban

Kalandozás a dél-alfödi régió irodalmi múltjában Irodalmi arcképcsarnok

Régiónk, a Dél-Alföld irodalmi hagyományai évezredes múltra tekintenek vissza, s Csongrád-Csanád és Békés megye a népi szöveghagyományoktól a kortárs irodalmi törekvésekig számos irányzatnak volt kiindulópontja, illetve fontos állomása.

A magyar irodalom gyökereit, s népünk ősköltészetének, népdalainak és népballadáinak a hagyományvilágát a tizenkilencedik század második felében és a huszadik század elején gyűjtötte össze példás alapossággal és mindmáig alapvetőnek számító tudományos pontossággal Kálmány Lajos, a csanádi egyházmegye papja, egy ideig Csanádpalota plébánosa, az első jelentős délvidéki folklorista, Móra Ferenc szavaival „az utolsó magyar sámán”. Kálmány archaikus népi imádságaink mellett teremtésmítoszokat és régi balladákat is gyűjtött, s munkásságát – azt alapul véve és forrásként tekintve – Kárpát-medencei szinten Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, regionális szinten pedig Bálint Sándor és Polner Zoltán folytatta.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye egyébként a magyarföldi latin nyelvű irodalomnak és a hazai teológiai gondolkodásnak is jelentős műhelye volt, annak kialakulásától kezdve, hiszen a püspökség első főpásztora, Szent Gellért a tizenegyedik század első felében, vélhetően az 1030-as években írta meg a Batthyány Ignác erdélyi püspök által 1790-ben kiadott, majd 1999-ben magyar fordításban is megjelent szentírástudományi művét, amely Deliberatio. Gerardi Moresanae ecclesiae episcopi supra hymnum trium puerorum (Elmélkedés. Gellért, a marosi egyház püspöke a három fiú himnuszáról) címmel maradt fönn egy középkori kéziratos kódexben a német birodalom területén. Szent Gellért élete és említett műve egyik első tudományos földolgozója és méltatója a gyulai születésű Karácsonyi János történészprofesszor, akadémikus, címzetes püspök volt.

A Szent Ágoston életszabályai szerint élő premontrei szerzetesrend női ága szegedi Szentlélek kolostorának későközépkori, tizenhatodik századi kódexműhelyének egyik első név szerint is ismert alkotója – vagy legalábbis másolója – Márta nővér (soror Marta). Mint a pozsonyi kódexként ismert, liturgikus énekeket tartalmazó, jelenleg a magyar ferences levéltárban őrzött kézirat egy lapszéli jegyzetéből kiderül: szövegét „soror marta yrta”.

A Dél-Alföld irodalmi hagyományaitól elválaszthatatlan Dugonics András piarista szerzetes munkássága, akinek szegedi születésű pap létére később a pesti egyetem matematika professzoraként nemcsak a modern magyar természettudományos nyelvezet és terminológia megalkotásában volt jelentősége, de gyűjtötte a szegedi szólásokat és mondásokat is. Emellett Etelka című regénye korabeli közönségsiker volt, Báthori Mária című színműve pedig a magyar nemzeti drámairodalom egyik első darabja.

Sík Sándor piarista szerzetespap, költő, műfordító, a Vigilia című katolikus folyóirat szerkesztője, a szegedi egyetem két világháború közötti irodalomtörténész professzora neve alatt Szegedi klasszikusok címmel jelent meg egy tanulmánykötet, amelyben a Tisza-parti városban tevékenykedő három mester, a prózaíróként ismert Tömörkény István és Móra Ferenc, valamint az elsősorban költőként jegyzett Juhász Gyula munkásságát dolgozta föl.

Szeged város szülöttje, Juhász Gyula, a Nyugat első nemzedékéhez tartozott, s jó barátságban volt a városban a huszadik század első évtizedében néhány esztendőn keresztül középiskolai tanárként dolgozó Babits Mihállyal, valamint a Szegedi Napló főszerkesztőjeként és a városi múzeum igazgatójaként is tevékenykedő Móra Ferenccel, aki tárcáiban jellegzetes szegedi alakokat örökített meg – hasonlóan múzeumi elődjéhez, Tömörkény Istvánhoz –, regényeiben pedig a magyar és a dél-alföldi történelmi múlt momentumainak fölidézése mellett kora társadalmi és politikai problémáira is fölhívta a figyelmet. A tizenkilencedik század második felében a városban volt hírlapíró két klasszikusunk, Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza, akiknek tollán számos szegedi figura és helyi anekdota került följegyzésre. Szülővárosuk, Szeged tizenkilencedik–huszadik századfordulós világát idézik a Janus Pannonius-fordítóként maradandót alkotott Berczeli Anzelm Károly (Hullámsír, Mesterhegedű, Előjáték) és a filmesztétaként ismert Balázs Béla (Álmodó ifjúság) önéletrajzi ihletésű regényei.

A Trianon után Kolozsvárról elűzött Ferenc József Tudományegyetemnek – a jelenlegi Szegedi Tudományegyetem elődintézményének – a városba kerülése után hallgatója volt egy ideig József Attila, aki korábban makói középiskolás diák volt, s akinek első két kötete a szegedi Koroknay Nyomda gondozásában jelent meg. Ugyancsak több verseskötete került kiadásra a városban a helyi egyetemen végzett és az ott – a már említett Sík Sándor piarista professzor témavezetésével – doktori fokozatot szerzett Radnóti Miklósnak is, aki Szegeden vált érett költővé, hiszen Síktől a klasszikus időmértékes verselés módszerét és formai kötelmeit tanulta meg, baráti köre, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma néven működő informális csoport falukutatásai eredményeként ugyanakkor – budapesti származása és polgári szocializációja ellenére – megismerkedett a magyar parasztság életével és a néphagyomány szövegvilágával, amelynek hatásai éppen Szegeden született verseiben érhetőek leginkább tetten.

A régióhoz több jeles modern magyar irodalmi alkotó is kötődik, hiszen a második világháború után Békésen és Hódmezővásárhelyen élt és alkotott Németh László, akinek éppen vásárhelyi élményeiből és a település társadalmát megörökítő igénnyel született az Égető Eszter című regénye, de több színművet és pedagógiai munkát is írt a városban. Ugyanebben az időszakban Békéscsabán dolgozott könyvtárosként a népi írok mozgalmának ikonikus alakja, Féja Géza, aki az 1930-as években írta le kíméletlen őszinteséggel a korabeli csongrádi és békési emberek mindennapjait, nagy botrányt kavart Viharsarok című szociográfiájában.

A kortárs hazai irodalom élvonalában és legújabb trendjeiben is jelen vannak a régiónkhoz kötődő alkotók. Az irodalomtudomány bizonyos irányzatai szerint az első magyar posztmodern regényként jegyzett Por című – saját műfaji meghatározása szerint – „szótárregényt” a szegedi születésű Kossuth-díjas Temesi Ferenc írta, akinek ebben a művében éppúgy, mint későbbi alkotásaiban (így például „újságregényében”, a Kölcsön időben, vagy a Babonáskönyv, illetve a Bartók című köteteiben) jelen vannak szegedi helyszínek, alakok, történetek. De Szilasi László, a szegedi egyetem oktatója műveiben – például A harmadik híd, vagy a Luther kutyái című regényében) is fölfedezhetőek szegedi és békéscsabai motívumok, s az idei Tokaji Írótábor nagydíjával kitüntetett Bene Zoltán prózájában szintén tetten érhetőek a helyi irodalmi tradíciók és a jelenkori Szeged megörökítésének az igényei.

A szegvári származású Grecsó Krisztián és a szentesi születésű Cserna-Szabó András a magyar prózanyelv anekdotikus hagyományait eleveníti föl és alkotja újra szövegeiben, míg a Tótkomlóson született Kossuth-díjas Závada Pál a békési szlovákság történeti élményeit, s a kisebbségi és többségi közösségek évszázados konfliktusainak személyes és társadalmi lenyomatait örökíti meg hihetetlen érzékenységgel – például a Jadviga párnája, a Milota, vagy A fényképész utókora című regényében.

A csanádi régió elmúlt évtizedei és eltűnőben lévő világa jelenik meg a József Attila-díjas makói Jámborné Balog Tünde sajátos szerkezetű, tárcajellegű, s szintén önéletrajzi beágyazottságú rövidprózáiban, amelyeknek reprezentatív válogatása Az én kalendáriumom című gyűjtemény.

A Dél-Alföldön több jelentős irodalmi folyóirat jelenik meg. A Hász Róbert író – akinek Diogenész kertje című regénye az 1990-es évek eleji Szeged társadalomrajzát is adja – főszerkesztésében kiadott szegedi Tiszatáj, vagy a békéscsabai Bárka, amelynek Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus a főszerkesztője. De értékes helyi irodalmi és kulturális periodika még a Szeged, a Vásárhelyi Látóhatár, vagy a makói Marosvidék című folyóirat, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye médiaközpontja által évente öt–hat alkalommal megjelentett Toronyirány Magazin.

Nézze meg ezt is:

Színházi és tánckultúra a Dél-Alföldön

Világot teremtő deszkák Az egyházmegye első állandó színháza Szegeden jött létre 1735-ben. A nemes kezdeményezést további, …